Hogy miért is választottam egy olyan képet, ami egy cseppet sem Kertészes, s szinte egyáltalán nem kapcsolódik a kiírásban szereplő ikonikus fotográfiához? Meg se kanapé? Se furcsa pózban fekvő nő? Se vidámság? Hát a letisztultság? Kérdezhetnénk még vagy száz hasonlót, és mindig csak egyre jutnánk, ha pusztán az észérvek és a ráció nyelvén próbáljuk megfejteni a választásomat és persze ezzel együtt a kép titkát is: ez a kép egyáltalán nem felel meg a kiírásnak, Kertészt látszólag nyomokban sem tartalmaz…
Hegyes Sándor képe első látásra lenyűgözött. A benne rejlő roppant erős titok, mint ipari ragasztó tartja egyben a fényképet. Hegyes szinte layerekre bontja a mintául szolgáló eredetit és elcsúsztatva egymásra helyezi az azon szereplő mindhárom alak lényegét, a nőt, a torzót és az explicit meztelenséget. Ebből a hármas kombinációból hozza létre ezt csodálatosan kásás látványvilágot, az összes kertészi attribútumból kovácsolja meg saját Kertészt dicsőítő Kertész-antitézisét. És ez az az ellentmondás, ami mégis ideális pályamunkává teszi ezt a fotográfiát.
Az újra értelmezés magában hordozza a tagadás lehetőségét, mi több, igényét, a tagadás pedig a teremtés, a saját minőség létrehozásának alapja.
A jelek metaforája pusztán játék, amely az értő fanatikusokat izgatja talán, de önmagában nem több mint egy avatatlan fülek számára értelmezhetetlen belterjes beszélgetés. Szükség van még ezen kívül egyéb értelmezési síkra is, hogy a formai bravúr ne üresen túráztatott motor legyen csupán. Ez értelmezési sík a titok lett, a kertészi távolságtartással szembemenő szexuális töltet végtelenül ízléses tálalása.
Nem tudjuk, ki ez a nő a képen. Ha mégis táncosnő, az a véletlen műve lehet, mindenesetre úgy kihívó, hogy a ruhátlanságán kívül semmit sem tesz ezért, mintha nem is modellt állna, hanem létezne, csak úgy, az önmaga örömére és mi egy kulcslyukon keresztül hétköznapi perverzek módjára vojőrködnénk a magunkéra.
A kép igazi titka épen az, ahogyan involvál minket és úgy kényszeríti ránk, befogadókra ezt a szerepet, hogy még mosolyogva bólogatunk is hozzá.
Elhangzott: 2012. 12. 12., Három Hét Galéria · közlés a szerző engedélyével Delivered on 12 December 2012, Három Hét Gallery, Budapest · published with the author's permission